A 907-es pozsonyi csata emlékezetének feltámasztása

Budapest - Városliget, 2005. július 9.

Das Gedächtnis der Schlacht von Pozsony/Pressburg (907)
The Memory of the battle of Pozsony/Pressburg (907)

Így kezdődött...

A Hun Szövetség fontos tettre szánta el magát: életre kelteni a pozsonyi csata rég elfeledtetett emlékezetét. Sajnos már régi hagyomány nálunk, hogy történelmünk negatív eseményeit felnagyítják, a pozitívokat pedig elhallgatják. Azt sugalmazva ezzel, hogy nem érdemes semmibe sem kezdenünk, hiszen úgysem sikerül, mert életképtelenek vagyunk, hiszen a múltban sem sikerült semmi.

A 907-ben megvívott győztes honvédő csata (az Árpád honvisszaszerző hadai által aratott fényes győzelem alapozta meg tulajdonképpen az európai magyar államot) is teljesen kimaradt a történelemkönyveinkből, miközben a vesztes merseburgi és augsburgi csatákat felnagyítva tárgyalták.

A csatát a Városliget szélén, a Műcsarnok mögötti fás területen elevenítették fel. Itt lépett először a nyilvánosság elé egy öntudatos hagyományőrző csapat és vállalta fel tudatosan a magyar múlt egy elhallgattatott fejezetét. Hangsúlyoznunk kell, hogy nem a turisták szórakoztatására összeállított, fizetett produkcióról volt szó, hanem a magyarság múltja melletti kiállásról. Saját elhatározásukból, saját szervezésükben kiálltak, hogy felvállaljanak egy eszmét, amit fontosnak éreztek. Ezt előzetesen meg is hirdették, hogy aki ugyanígy érzi, az ott lehessen.

A megemlékezést természetesen a csata és Árpád nagyfejedelem hősi halálának évfordulójára időzítették. De "természetesen" erre az időpontra és helyszínre (Árpád nagyfejedelem halálának évfordulójára az Árpád szoborhoz) időzítették az immár szokásosnak tekinthető rendkívül provokatív meleg felvonulást is, ahol több SZDSZ-es politikus is megjelent (kinek mi a fontos, ugye). A rendőrség kordonnal és jelentős erőkkel választotta szét a két rendezvényt, ennek ellenére szinte szikrázott a levegő a durva magyarellenes provokáció miatt. Hogy nem robbant ki a botrány, az kizárólag a magyar hagyományőrzők önfegyelmének köszönhető. A mások (és az őket támogató politikusok) hosszú beszédekkel igyekeztek melegebbé tenni a helyzetet, de miután nem sikerült összetűzést kiprovokálniuk, elvonultak az Andrássy út felé.

A helyszínen rendkívül mostohák voltak a fényképezési lehetőségek (a képek témájához nem illő kordonok, rendőrök, buszok, irodaházak, kóbor emberek, stb.), ez aztán végül különleges hatású képeket eredményezett. A rossz fényviszonyok és az élesre állítás nehézségei miatt már eleve kicsit furcsára sikerült képeken az emberek és a lovak viselkedésében, mozgásában is van valami szokatlan, érdekes mozdulatokat végeznek, furcsán tartják a fejüket, grimaszolnak.

Az óriási platánfák árnyékában készült fotók sejtelmes hangulatot árasztanak. A lovasok mintha egy régmúlt álomvilágból léptettek volna elő. És ez így is volt. Már 1100 éve nem láttuk őket. Már azt hihettük, örökre elvesztek. Most pedig itt vannak. Lehet, hogy mégis létezik reinkarnáció?

Mintha egy elvarázsolt erdő elvarázsolt vitézei lennének. És hát legyünk őszinték, azok is. Nagyon régóta várják a feltámadást és úgy tűnik, most végre sikerül megtörni a varázslatot és végre kiszabadulnak. Némelyik kép láttán eszünkbe jutnak a legendák Mátyás király vitézeiről, akik táltos lovaikon, alvó állapotban várják, hogy szükség legyen rájuk és akkor majd előjönnek varázserdejükből (tudatunk, emlékezetünk mélyéből), hogy segítsenek magyar népükön.

Talán inkább azt az alcímet kellett volna használnunk: a régmúlt idők elveszett lovasainak megtalálása.

Talán ez az esemény volt a magyar hagyományok (a hagyományőrző mozgalom) deklarált újjászületésének pillanata (aminek az évfordulóját egyszer talán majd elkezdjük rendszeresen megünnepelni). Ekkor született meg (újra, ki tudja hanyadszor) a gondolat, hogy fel kell tárnunk és vállalnunk kell a múltunkat. És itt most a legrégibb hagyományokra gondolunk. Mert eszünkbe jut Deák Ferenc hasonlata a rosszul begombolt kabátról. Azt bizony újra kell gombolni.

Az elejétől.