II. Lovasíjász Világtalálkozó

Kaposmérő-Kaposdada / Kassai völgy, 2010. július 3.

2. Welttreffen der berittenen Bogenschützen
am 3. Juli 2010 im Kassai-Tal in Ungarn

2th Horseback Archers World Meeting
July 3, 2010 in Kassai valley in Hungary

A helyszín

Der Ort / The place

A találkozó helyszíne egy idilli környezetben, a kaposmérői Kassai völgyben van. Itt álmodta meg Kassai Lajos ezt a sajátságos hagyományőrző világot. A láthatatlan ember elolvasása indította el a lovasíjász hagyományőrzés irányába. Lenyűgözték a hunok, a világ legnagyobb lovasíjászai. Ezért lett íjkészítő. Közben szakított a hagyományos felfogással és ma már azt vallja, hogy nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Úgy ítélte meg, hogy a lovasíjászat, mely egykor birodalmakat döntött meg, és birodalmakat hozott létre, méltatlanul merült feledésbe. Ezért hozta létre iskoláját, ami azóta is rohamosan terjed világszerte. Ez egy tradicionális harcművészeti iskola, mely teljesen a magyar kulturális gyökerekre támaszkodik. Magában foglalja a táncainkat, zenéinket, az íjászatunkat és természetesen a lovas kultúránkat is.

Kassai Lajos felfogása szerint az íjászat egy út a belső világunk felé, gyakorlásán keresztül közelebb kerülünk önmagunkhoz. A lovaglás egy út a bennünket körülvevő világ megismerése felé. Gyakorlásán keresztül a külvilággal való kapcsolatunk fejleszthető. A lovasíjászat mindkét utat tartalmazza, a lövés pillanatában egyaránt tökéletes harmóniában kell lenni a bennünket körülvevő világgal és önmagunkkal. Ezért minden lovasíjász élet célja a teljes harmónia elérése.

Létrehozta a Lovasíjász Világszövetséget. A világ szinte minden részén vannak tanítványai, és keresik fel azt a bázist Kaposmérő határában, ami a jelenlegi sportág központja. Minden eddigi lovasíjász versenyt megnyert.

A helyszín egyébként olyan, mint egy titkos találkozóhely. Csak a beavatottak tudják, hogy hol van. Kaposmérő főutcájának (a beavatottak még azt is tudják: a 114 és 116-os számot viselő) két háza között kell észrevenni egy gyatra földutat (tábla sehol, de még csak egy kirajzszegezett papír sem), amelyen aztán hatalmas porfelhőbe burkolózva lehet előre araszolni. Az amúgy is keskeny út szélén parkoló autók végeláthatatlan sora. És sehol egy ember, vagy egy tábla, aki vagy ami eligazítana: meddig kell még menni, lesz-e még parkolóhely, és egyáltalán: hol a bejárat (aki a szűk úton lavírozik, nem igen tud jobbra-balra tekintgetni).

A program

Das Programm / The program

Megrendezték a II. Lovasíjász Világtalálkozót. Ahogy mondani szokták: ez volt a jó hír. A rossz az, hogy ennél többet sem előtte, sem azóta nemigen tudni róla. Az amúgy dizájnos honlapon hiába kerestük a programot, nem sokat árultak el belőle. Annyit lehetett tudni, hogy a kétórásra tervezett program 11 órakor fog megkezdődni. Aztán, hogy mi ez a világtalálkozó egyáltalán, miért hívták létre, mi lesz a programja - hát ezt bizony azóta is sűrű titok fedi. Visszatért az analfabetizmus kora? Régen legalább voltak igricek, akik megénekelték.

Persze az is lehet, hogy még nem kristályosodott ki a gondolat, még kísérleteznek a tartalommal. A 2008-as találkozón még középkori harcosok és huszárok is szerepeltek.

A sajtóban megjelent beszámolóktól sem lettünk sokkal okosabbak. "Tizennégy nemzet lovas íjászainak felvonulásával pénteken este a kaposvári belvárosban megkezdődött a Lovas Íjász Világtalálkozó." Ennyi a sajtóhír. Azért jó lenne tudni, van-e más programjuk is (zártkörű rendezvény?), vagy csak a kaposvári felvonulás és a másnapi kaposmérői bemutató? "Ezrek látták a lovasíjász bemutatót Kaposmérőben." Valóban sokan voltak, de én az ezrek megnevezéssel azért vigyáznék. Bár késtem, de száz lovast nem láttam. Felesleges túlzó számok mámorába esni, ezekből a lovasokból már egy is (és annál azért sokkal többen voltak) nagyon, de nagyon csodálatos.

Jelen sorok írójára (ahogy mondani szokták) rájárt a rúd: hosszú és fáradságos utazás után, a vége előtt 5 perccel sikerült ideérnie (van ez így néha). Így a szereplők ismeretében csak annyit mondhat, hogy a program egészen bizonyosan csodálatos volt és nagy kár, hogy nem volt szerencséje látni. Nyilván nagysikerű bemutatót tartottak, amivel lenyűgözték a közönséget. Ez nemcsak a közönség szórakoztatása miatt fontos, hanem elsősorban azért, hogy formálja az emberek gondolkodásmódját, abba újra beépüljön őseink emlékezete. Maga a tény, hogy voltak, és a látvány, hogy milyenek voltak (lehettek).

A domboldalon álló lovasok látványa fenséges. Mintha csak a Feszty körkép elevenedett volna meg. Arcukon átszellemült nyugalom ül, a tartásuk is méltóságos. Kezükben lobogó zászló. Mintha nem is hús-vér emberek lennének, hanem csak a történelmi emlékezetünkből léptek volna elő.

És amikor megindulnak, azok a csodálatos vonulások! Mintha csak Csaba királyfi legendás harcosai ereszkednének le a Hadak Útja folytatását jelentő domboldalon. A végén pedig a tó mögött mintha a föld nyelné el őket. Magyar ember nem vonhatja ki magát a látvány hatása alól. Mi mást is mondhatnánk még: várjuk a visszajövetelüket.

A hettita harci szekér

Hethitischer Streitwagen / Hittite Chariot

Valakik újra megépítettek egy hettita harci szekeret. Bár építeni hajókat szoktak, szekeret ritkábban, de ez alkalommal jogos a megnevezés. Hiszen valószínűleg nem építettek ilyet már évezredek óta. Filmekben gyakran láthatunk egyiptomi és római harci szekereket, no de hettitát? Pedig ők hajtották rajta végre a legjelentősebb fejlesztéseket. A négykerekű, szamár vontatta sumér kordéból így lett lovak által két küllőzött keréken repített harci szekér, az akkori idők fő fegyverneme. Nem volt olyan fürge és mozgékony, mint a közelharcra használt egyiptomi, hiszen szerepe az volt, hogy az ellenséges gyalogság sorai előtt elhajtva, nyilakkal és lándzsákkal megbontsák a sorait. A többnyire két, hatküllős keréken guruló harci szekér személyzete három főből állott: a hajtó, a pajzshordó és a lövész. A mi példányunk kerekeinek valamivel több küllője van és a hajtón kívül két lövész van rajta. Lovasíjász őseink őseinek nyomában járva ez nyilván így helyes. Mert hiszen valahonnan innen indultunk. Mindenesetre nagyon szépen bemutatja az asszír-méd háborúk idején előtérbe került lovasság előtti fő fegyvernemet.

A szekér már a 2008-as világtalálkozón is szerepelt, a mellékelt fotókat is akkor készítette valaki. Idén is ott volt, de senki sem figyelt fel rá, sem akkor, sem most nem emlegették, nem is tudni róla semmit. A helyszínen én sem sejtettem, hogy micsoda gyöngyszemre leltem, így fotót sem készítettem. Legalább így utólag adjuk meg neki az elégtételt, hisz a maga nemében egy igazi szenzáció. Köszönjük a készítőknek/építőknek!

A nagy esés

Der große Sturz / The big fall

A rendezvényen született egy dupla bravúr is: a lovasé és a fotósoké. A bemutató során az egyik lovas keresztülbukott a lován. Ilyen nyilván máskor is megesett már, de most a pillanatot több látogatónak is sikerült lencsevégre kapnia és a képek pár nap alatt megjárták az internetet. Valahol ez is egy nagyszerű dolog, mert így nagyon sok olyan ember is látni fogja, aki a lovasíjászatról egyébként még nem is hallott.

A viking harcos kettős élete

Doppelte Leben der Wiking Krieger / Double lives of the Viking warriors

Megszoktuk már, hogy a csatajelenetekhez két fél kell. Vannak ugye a mieink, akik mindig győznek (legalábbis elvárjuk tőlük) és van a gonosz ellenség (akit le kell győzni). Nos, ez utóbbi szerepet többnyire az Északi Gárda nevű, viking hagyományokat ápoló csoport tagjai szokták magukra vállalni. (Jobb híján, merthogy őseink eredetileg nem a vikingekkel harcoltak. És gondolom, amikor a fiúk annak idején beleszerettek a viking hagyományokba, még maguk sem gondolták, hogy egyszer majd nekik kell eljátszaniuk a haza ellenségeinek szerepét.) Régóta szeretnék már a szemük közé nézni (vagy belelátni valahogyan a fejükbe) és megtudni tőlük: hogyan élik meg ezt a tudathasadásos állapotoz? Látni valóan kemény harcosok, nyilván lobog bennük a győzelem utáni természetes vágy. Ugyanakkor, mint magyaroknak, a szívük mélyén az ellenfeleik győzelméért kell szorítaniuk, hiszen nem kívánhatják a saját fajtájuk kiirtását. Vagyis ezekben a csatákban nekik valójában saját maguk, a saját természetük ellen kell küzdeniük.

Gratulálok fiúk, valóban kemény harcosok vagytok, ha ezt a kettősséget el tudjátok viselni!

A Himnusz és a harcosok

Die Hymne und die Kämpfer / The Hymn and the warriors

Van egy elkapott fotóm, ahol a harcosok éppen a Himnusz eléneklésére készülnek. Egy rendes civil ilyenkor lekapja a sapkáját és vigyázzállásba áll, a katona pedig sapkában tiszteleg, ugyancsak vigyázzállásban. No de mit tegyen egy ezer évvel korábbi katona? Nem lehet karórája és mobiltelefonja, merthogy az nem korhű. De a Himnusz sem az, hiszen csak a XIX. században született meg (bár a génjeinkben biztosan korábban is megvolt). Arról nem is beszélve, hogy akkor talán még nem is ahhoz az istenhez fohászkodtak. És a katonák mai tisztelgési formája vajon mikor alakult ki?

Nincs válaszom a felmerült kérdésekre. Az biztos, hogy nem zárhatjuk ki őseinket a közös Himnuszunkból, viszont így szembekerülünk a korhűség problémájával. Erre előbb-utóbb keresnünk kell egy választ.

Záró megjegyzések

Schlussbemerkungen / Final remarks

Ezek itt az ünnep pillanatai. Mégsem tekinthetünk el néhány megjegyzéstől. Nem ismerjük a rendezvény anyagi hátterét, de a világtalálkozó csúcspontját jelentő bemutatók helyszínének sarkánál álló talicskát talán odébb lehetett volna tolni egy pármilliós nagyberuházás nélkül is. Az ugyancsak ott éktelenkedő, kényszerből a több tucatnyi fényképezőgép kereszttűzében álló (és fotók százait elcsúfító) szemétkupacról nem is beszélve. Elképesztő, hogy nem bántotta ez a szervezők szemét. Pusztán egy kis odafigyelés kellett volna. Vagy talán ne nevezzük világtalálkozónak az eseményt.

Talán azt sem hagyhatjuk megjegyzés nélkül, hogy 5 perccel a többórás program vége előtt még teljes árú belépőjegyeket árulni a több száz kilométerről odautazó látogatóknak, hát ez bizony kisstílű dolog. Nagyon kisstílű.

Visszatekintés

Rückblick / Review

Utólag visszatekintve, apránként kiderül, mit titkoltak előlünk. Nagyon furcsa volt, hogy nagy hírveréssel beharangoztak egy világtalálkozót, aztán volt egy sima kétórás bemutató és kész. Mégha az oly csodálatos volt is, egy világtalálkozóhoz ennél több programot képzel hozzá az ember.

Pénteken reggel közös edzést tartottak, terepíjász versenyen és lovas túrán vettek részt. Szombat este ünnepi vacsora volt. Ezekre a nagyközönséget nem hívták meg, ez a szakma programja volt. Rendben van ez így, végülis ez az ő találkozójuk. Délelőtt nyílt napot tartottak, ez volt a közönség számára tartott bemutató. A külvilág számára a pénteki kaposvári felvonulással jelezték a létüket. Így utólag összerakva mozaikkockákból az eseményeket, lassan kialakul a kép. Zártkörű világtalálkozó, nyílt nappal. Tulajdonképpen nem kifogásolható a szervezésnek ez a módja, csak kissé szokatlan. Már megszoktuk ugyanis, hogy a jurtatalálkozón, az íjásztalálkozón, a Kurultájon, vagy a Magyarok Országos Gyűlésén elejétől végig ott lehetett mindenki. Hiszen a közös örökséget nem lehet zártkörűen őrizni. Persze lehet, hogy csak maguk között akartak egy kicsit lenni. Hiszen régen látták egymást. Isten segélje meg őket.