A honfoglalók jurtája

Mit tudunk vagy képzelünk őseink lakhelyéről?

Jurták népe

Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba

A berendezett jurta, mellette a korabeli viseletbe öltöztetett férfi- és női alak, valamint a rekonstruált kantárral és nyereggel felszerszámozott ló figurája a honfoglalás 1000 éves évfordulójára készült el. A tárlatot térképek, színes fotók egészítik ki.

Forrás: www.museum.hu

Magyar Nemzeti Múzeum Budapest

A honfoglalók lakása a jurta volt. Ez egy kör alakú, nemezből készült sátor, amelynek átmérője 4-5 méter, középen tűzhellyel, amely egész nap égett. A bejárattal szemben a tűzhely mögött volt a családfő helye. A családfőtől jobbra eső része a férfiaké, a balra eső része a nőké és a gyerekeké volt. A díszhely, a vendéghely közvetlenül a családfő jobbján volt található. A jurta rácsos falát díszes szőnyeggel borították. A jurtában való lakásmód egyáltalán nem volt kezdetlegesebb az épített házakénál.

Honfoglaláskori ásatásokból földkunyhókat is tártak föl régészeink, így pl. Pentelén. Ezek a földbe ásott házak nem voltak nagyok, 2-3 x 3-4 méteresek. Ebben fűtöttek, főztek. A mai nyári földes konyhák elődeinek is mondhatnánk (Erdély). A honfoglaláskori falvakra azonban nem a földkunyhók voltak jellemzők. A Felgyőn végzett ásatások alapján kimutatható ugyanis, hogy a föld felé emelt épületek, mint a vertfalú házak, téglaházak, boronaházak, jurták alkották a magyar falvak képét. Sokfajta házaikkal inkább a mai falvak korai megfelelőinek mondhatók.

A honfoglalók viseletét leginkább a korabeli párhuzamok és a sírleletek alapján állíthatjuk magunk elé. Magas, merev nyakú inget, balra áthajtott és övvel megszorított kaftánt viseltek, amely alól kilátszott a buggyos bugyogó és a fémveretes, díszes, puhatalpú csizma. Övükön díszes tarsoly függött. Tarsolyukban hordták a tűzcsiholó acélt, a kovát és a taplót. A tarsolyfedő lemezek a honfoglaláskori ötvösség legszebb művészi alkotásai közé tartoznak. Csúcsos süveget hordtak, amelynek lehajtható széle prémes volt és bőrből vagy nemezből (vert gyapjúszálakból) készült. Hajukat hátul vagy két oldalt befonták és a lecsüngő varkocsokba karikákat és szalagokat fűztek.

Forrás: www.ujmagyarevezred.nl

Kiszely István

Őseink házai

A honfoglalás körüli években sok auktor emlékezett meg őseink lakhelyeiről. Természetszerű, hogy elsősorban azokat a számukra különleges lakhelyeket, a belső-ázsiai jurtákat említik meg, amilyeneket Európában nem ismertek; alig tesznek említést a kőházakról és a faházakról. Őstörténetünk hirdetőinek nagy tévedése az, mintha őseink össze-vissza bolyongtak volna és szálláshelyük a szétszedhető hevenyészett sátor lenne. Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig nyomon követhető őseink állandó lakása, háza. A Góbi-sivatagi Najma Tolgojtól a gödöllői Babat-völgyig ott találjuk a maradandó építkezéseket; sajnos mivel a telepfeltárás fáradtságos munka és a temetőfeltárás mutatós, ezért alig van teljesen feltárt szálláshely őseink idejéből. Ahol ez megtörtént, ott világossá vált a képlet: együtt találhatók a veremházak (ezekben őseink sohasem laktak, azt éléskamrának, konyhának, kemencének és jégveremnek használták) a fából vagy kőből épített lakóházakkal és a fából épített nyitott karámokkal. Emellett természetesen a férfiak tavasztól őszig elvitték nagyállataikat távolabbi vidékekre legelni. Ekkor ők, gyakran családtagjaikkal ideiglenes sátrakban laktak. Az idegen auktorok ezekre a csodálatos találmányokra, a jurtákra csodálkoztak rá és írták le a magyarok "házaiként".

"Sátor" szavunk török eredetű és eredetileg a belső-ázsiai sátortípusra vonatkozott. Az ázsiai népeknek kétféle ősi sátor típusát ismerjük: a kupolatetős kibitkát, amelynek egyik formája a jurt vagy jurta; ennek törzse henger alakú, kör alapra épül, oldala rácsos ollószerkezet, tetejét karikába fogott lécek takarják és általában nemezzel fedik be. A másik a sátortetős fajta, amelynek gyűjtőneve a "fekete sátor" (tente noire) és főleg az arabok és a tuaregek használják. A jurta első említése a Kr. előtti 150-110 közötti időből származik, amikor a nomádok o-sun fejedelméhez nőül adott kínai hercegnő, Hszi-csün versében így szólal meg: "Sátor az én házam énnekem, és ponyva itt a fal". A Krisztus előtti idők jurtájáról, annak nemeztakarójáról és berendezési tárgyairól az altaji fejedelmi sírokból sok adattal rendelkezünk. A magyarok sátrát Jakubi Kr.u. 891-ben így jellemezte: "a török gubba (jurta) kupola, hajlított bordázatú (mullada'a), ló- és ökörbőrből készült szíjak fogják össze és nemezzel van befedve". Jurt képét láthatjuk az egyik Dunhuang-i barlangban, amely a Tang dinasztiabeli császárnak a türkök elleni harcát ábrázolja.

A jurta "yurt" formában ősi török szó, jelentése: "ház", "otthon". Ezt az Ázsia középtengelyében húzódó sztyepövezet természeti viszonyainak megfelelően a nagyállattartó lovas népek élettapasztalata formálta ki; igényeiknek megfelelően alakult és az ázsiai puszták szélsőséges természeti viszonyaiban tökéletesen megfelelt a célnak. Elterjedése egybeesett a lovak használatával. Ősi és mai előfordulásában a Kínai Nagy Faltól egészen a Kárpát-medencéig ott terjedt el, ahova nagyállattartó népek érkeztek. Az európai ember felfogása szerint az épített ház "magasabbrendű", mint a sátor, a keleti népeknek ilyen ítélete fordított. Őseink minden szállásterületén voltak ugyan nedves és egészségtelen kőházaik is, de a maradandó lakásuk először fából készült.

A gazdagabb embereknek sokáig voltak házaik, de életük zömét a kertjük végében felállított és nagy keleti pompával berendezett jurtában töltötték. A jurta - sátor - használata sokáig megmaradt őseinknél idénylakásként. Jurtáink megléte a XII. századig követhető nyomon; erről a Nyugatról jött vendégek csak a legnagyobb tisztelettel nyilatkoztak.

A nagyállattartó lovas népek jurtája hengerszerű, teje csonkakúp- vagy félgömbalakú, a tető közepén kerek nyílás van. A jurtákat mélyen ásott körcsatorna, azon kívül sánc vette körül. Itt száll ki a füst, de a lyukon világosság is szüremkedik be. Felületén a szél támadó ereje megtörik, oldalt kitér. A jurt közepén állandóan tűz ég, így belső tere télen gyorsan felmelegszik, nyáron pedig, mivel a füstlyukon kimenő meleg levegő helyébe alulról hidegebb áramlik, afféle "légkondicionáló", illetve az egész légteret érintő levegő-kicserélő berendezésnek tekinthető. A jurta anyaga és kialakítása nyáron a forróság, télen pedig a hideg ellen jó védelmet nyújt. A jurt ajtaja az ősi türköknél és a mi őseinknél kelet felé nézett. A viszonylag kis ajtón a küszöböt átlépve csak lehajtott fejjel lehetett közlekedni.

Őseink jurtájának berendezésről csak szórványos adataink és analógiáink vannak. Asztal a jurtákban nemigen volt, mert az étkezés a földön törökülésben egy kerek tál körül történt; az ételeket az elérhetőség megkönnyítése céljából sokszor kis asztal-féle emelvényre tették. Fontos berendezési tárgy volt a nagymennyiségű és minden letakaró szőnyeg, amely a jurta ajtóval szembeni megemelt, alvásra alkalmas részén volt több rétegben egymásra rakva. Az ágyi részen sok párna volt és nemez- vagy szőrmetakarók takarózás céljából. A "koporsó" a tulipánosláda elődje; ebben tartották a kelengyét, a ruhákat és más értékeket. Fontos bútordarab volt a bölcső, ez megelőzte a padot és a magas asztalt. A tűz körül a földön állatbőrök voltak. Bár a "szék" ősi török szó, az első székek méltóságjelző trónusok voltak. A jurtaváz felső lécén akasztókampók helyezkedtek el, amelyre a fegyvereket, nyergeket, szíjakat, szerszámokat és az edényeket akasztották fel. A sátor rúdjára kilenc ősükre emlékeztető ábrát akasztottak, a tulipánosláda fölé pedig a sátrat védő jó szellem ábrázolását helyezték el valamilyen formában. A családfő helye az ajtóval szemben a tűzhely mögött volt; az attól jobbra eső rész a férfiaké, a balra eső a nőké volt. A családfő jobbján ült a megtisztelt vendég. Az "alsóbbrendű" vendégek helye a bejárat közelében, az asszonyok és a felszolgáló cselédek között volt.

Honfoglalóink ősi szókincséhez tartozik a "ház", "lak", "hajlék", "tető", "ács", "ól", stb., ami azt jelenti, hogy őseink állandó lakóépületek ismeretével költöztek be a Kárpát-medencébe. A honfoglalást megelőző századokban őseink háza négyszögletes alapú volt. Ilyenek Európa keleti részén is nagyszámban kerültek elő a VIII-X. század közötti időből. Téglaerődítményt emeltettek a kazárok Szarkelben és tudjuk, hogy a kagánok milyen kő-és téglapalotákat emeltettek maguknak. A fedeles ház építőanyaga szálfa volt. A Csongrád-felgyői honfoglalás kori telepen árokkal körülvett kerek épületek kerültek elő.

A veremházaknak nevezett földbe mélyített építmények körül teljes a régészek félreértése. Ezek az 1,5 méter mélyen a föld mélyített és 4 méter hosszú téglalap alakú nyeregtetős, náddal, zsuppal fedett építmények az újabb feltárások tükrében nem lakóházak, hanem jégvermek, konyhák, kamrák és kemencék voltak; azokban sohasem laktak. A nádházak - akárcsak a maiak - csak ideiglenes otthonnak számítottak. A sövényfalú ház csak a XIII. században jelenik meg erődítményeknél, nem lakásul szolgáltak. A földfalú ház (izik) rossz kifejezés, ugyanis ezek a házak vályogból készültek; már 1095-ből van ilyenre adatunk. Etelközi tartózkodásunk idejéből az Orosz Évkönyvekből tudjuk, hogy őseink faházakban laktak. Ilyen faház-cölöpöket és fal-beásásokat találtak régészeink pl. Gödöllő Babat-pusztán; ezek mellett voltak gazdasági célú "veremházak" és nyitott karámok is, ami szintén arra bizonyíték, hogy a veremházakat lakás céljaira őseink nem használták. Kőházak már Belső-Ázsiából is kerültek elő többek között a Najma Tolgoj-i lelőhelyről. A borsodi földvár ásatásakor a sánc alatt régészeink leégett X. századi települést tártak fel, ahonnan többek között 5x5 méteres kőház is került elő, amelynek 80 cm-es falát agyagba és habarcsba rakott kövekből készítették és a belső oldalon gondosan elsimították.

Forrás: istvandr.kiszely.hu

Mándoky Kongur István

Őseink nemezsátra

Nem tudjuk egészen biztosan, hogy milyen volt, mert sajnos pontos ábrázolásaink nincsenek róla. Az arab és perzsa források, az utazók, földrajztudósok feljegyzéseiben az van, hogy favázas, nemezzel borított sátrakban éltek. Más forrásokból tudjuk, hogy azon a területen, ahol a magyarok a honfoglalás előtti időkben éltek, tehát a Fekete-tenger északi területén, a klasszikus nevén Etelköznek nevezett területen, Levédiában, az urali területeken, és ott, ahol Julianus barát is megtalálta a magyarok egy szórványát, azokon a területeken jó leírások vannak, hogy milyen sátrakban éltek. A nagysága már mellékes, mert ott is a vagyoni helyzet függvénye volt, ki mekkorát készített magának. Aztán a hazánkba beköltöző besenyők, úzok, és azután legvégül a kunok ilyenekben laktak. A kunokról pedig már pontosabban tudjuk, erről már XIII. századi rajzok is vannak, nemcsak leírások.

Tehát ún. török típusú nemezsátor lehetett, aminek az a jellemzője, hogy az oldalrácshoz kötött tetőrudak nem egyenesek, mint a mongoloké, hanem ívben hajlanak. (De a mongol típus is régi török sátortípus. Az ún. najman-kerej sátortípus továbbélése, mert a mongolok a najmanok, kerejek és kongrátok földjét hódították meg és azokét vették át. A mongolok tudniillik korábbi Bajkál-melléki őshazájukban ezt nem ismerték, nem ilyet használtak.)

Forrás: Jászkunság 1994/1.